Költözés

Mélyen tisztelt Blogolvasóim!

Elnézést, hogy nem jelentkeztem mostanában, de nagy változások vannak készülőben. Nem is szaporítom tovább a szót: bizonyos okok arra késztettek, hogy blogomat átköltöztessem egy másik szolgáltatóhoz. Aki tehát érdeklődéssel kísérte életem vicces és/vagy izgalmas eseményeit, a további történésekről az alábbi címen tájékozódhat:

http://kosbor.blog.hu

Természetesen ez a régi oldal is elérhető marad, csak már nem frissül tovább. Utoljára még egy statisztikát fogok közzétenni a látogatottságról s miegyebekről.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Egy történet, amin szénné (C) nevethetitek magatokat

Kedves Blogolvasó Publikum!

Vizsgáimmal végezvén átettem székhelyem Szederkénybe, hogy ottani kosborjaimmal is eltölthessek némi időt (t). Hétvégén átrándult hozzánk néném és sógorom, magukkal hozván kis unokaöcsémet, Edét.

-- Jaj de megnőtt ez a kis gézengúz! -- lelkendezett Bogyó néni, aki szintén tiszteletét tette, és megcsipkedte a visongó kisgyerek pofikáját. Bogyó néniről tudni kell, hogy mostanság gyakran látogatja Bordás szakit, legutóbb például amiatt, mert gépzsírozni kellett a tolijának a kerekét. Hálából a néni meghívta a szakit egy csésze jó kis feketére. Neki is állt megdarálni a babkávét: hát nem bemondta az unalmast az a fránya daráló? Lett is újabb feladata a derék szakinak!

-- Jaj, hát mi van neked, te kis rosszcsont? -- folytatta tovább a társalgást Bogyó néni, realizálván, hogy a kis Ede leendő fizikusprofesszorhoz nem méltón egy teddimacival játszik (arról már letettem, hogy valaha fizikai Nobel-díjat kapjon, de még reménykedem benne, hogy esetleg vár rá egy katedra a József Nádor Műszaki Egyetemen). -- Az én időmben -- folytatta a néni -- még ilyen nem volt! Csak kukoricacsuhé-bábu!

-- Hát igen, ezt a nagyapja küldte neki Torontóból -- világosította fel anya. -- Most ott él az új macájával.

Gitti rosszallóan csóválta a fejét.

-- Jaj, anya! Túltehetnéd már magad ezen. Kisfiam, ne játssz ezzel a macival! -- szólt rá Edére (miközben én helyeslőn bólogattam, és már készítettem a Dér--Radnai--Soós-féle fizika példatár két kötetét).

-- Nem kellett volna engedni Edének, hogy ezzel játsszon -- folytatta a néném. -- Még leesik a gombszeme, és a végén lenyeli! Márpedig ez a játék hároméves kor alatt nem adható, mert lenyelhetik vagy beszippanthatják a kis részeket, ami fulladást okozhat!

-- Ugyan már -- torkolta le Zsolti. -- Túlfélted azt a gyereket. A főiskolán nem tanított meg az a sok pszichomókus, hogy hagyni kell a gyereket?

-- Á, Gitti valóban nem ért a gyerekneveléshez -- értettem most kivételesen egyet a sógorommal. Ez ritka pillanat! -- Kezdjük ott, hogy már a gyerekszoba falát is állatos tapétával díszítette, pedig Szonya Kovalevszkaja óta tudjuk, hogy a differenciálegyenletes tapéta matétát nevel!

-- Gyula, ne kezdd megint -- szólt rám figyelmeztetően anya, de ekkor már késő volt: Gitti dühödten csapta az asztalra teáscsészéjét.

-- Ebből nekem elegem van! Itt mindenki beleszól a másik dolgába?

De én kíméletlenül folytattam tovább:

-- De mindez semmi. Ezt hallgassátok! Már ott elrontotta, hogy nem a megfelelő névre keresztelte ezt az ártatlant. Pedig az Albert név -- gondoljunk csak Einstenre -- milyen remek pályára predesztinálta vón!

-- Hohó, sógor! -- kapott a szón Zsolti, mert idejét érezte, hogy megbosszulja a tortás esetet. -- Hát Teller Ede? Neki még nem hallottad hírét?!

-- De okosak lettünk így hirtelen -- pirított rá gúnyosan Gitti. -- Az Autó Motor helyett mostanában fizikakönyvet bújunk?

-- Hát igen, Gittikém, azért te is többre vihetted volna -- emelte fel hangját anyám. -- Mehettél volna akár közgazdásznak is, ahelyett hogy éveket pazaroltál az óvónői pályára.

-- Te beszélsz? -- vágott vissza Gitti.

-- Azok olyan idők voltak. Előfelvételivel felvettek a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára, de később átirányítottak a Ho Si Minh Tanárképzőre. Micsoda idők...! Négy évet kellett várni a Trabantra! És telefonja is csak az orvosnak, a párttitkárnak meg tanácselnöknek volt!

Úgy éreztem, ez így nem mehet tovább.

-- Ez a család olyan, mint az ellenállások (R) párhuzamos kapcsolása!

-- ???

-- Állandó a feszültség (U)!

Szellemességemet hatalmas bruhaházással fogadta a família, s egyből elfelejtették a veszekedést. Bogyó néni úgy kacagott, hogy majd' kiesett a protézise. Gitti és Zsolti egymás hasát fogták nevettükben. Még anyám is diszkréten kacagott (megjegyzem, másnap meghallottam, amint ezt a történetet továbbadja kolléganőjének, Szabó Annának, a számtan- és mértan szakos fiatal tanárnőnek, aki szabadidejében szívesen trik-trakkozik).

És Ti, kedves Olvasók, kinek fogjátok továbbadni?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

A megkerült bugyelláris

Nyájas olvasóim!

A Skolasztika felkutatására indított missziót eleddig még nem koronázta siker, bár azt megsúgom, hogy Poszáta megkezdte a Tiba kommentelőtől jött javaslat lekáderezését. Én a wiwen hirdettem az üzenőfalon, de sikerről egyelőre nem számolhatok be. Akit viszont nagy siker ért, az nem más, mint Hintalan Hajnalka!

Történt ugyanis, hogy a minap éppen Poszátától jöttem hazafelé a mínusz kettes villamoson, amikor is valaki megkocogtatta a hátam. Felriadtam gondolataimból (ugyanis éppen a villamos túlsó végén álló fószert figyeltem, aki talán a galád B. Miklós volt, és egy barna hajú lány kacsóját fogta -- de messze volt, így nem tudom, helyesek-e sejtéseim). Hátranéztem, és hirtelen Hintalan Hajnalka villantotta rám harminckettes mosolyát!

-- Szia, lány! -- üdvözöltem illendően.

-- Képzeld -- mondta --, megkerült a buksztárca! Visszaküldték. Épp most megyek az okmányirodába, hogy átvegyem. Hát nem szupi?

El kellett ismernem, szupi. És mivel nem volt különösebb dolgom, úgy döntöttem, elkísérem Hajnalkát az irodába. Hajni kellemes társaság, és amúgy is olyan ritkán találkozunk. Most sem ért rá sokáig, mivel vigyáznia kellett unokatestvéreire, akiket -- amíg ő a hivatalos ügyeit intézi -- az otthoni komputer gondjaira bízta. Hajnalka nemsokára magához vette jogos tulajdonát, és örömmel konstatálta, hogy a benne levő bélás és az a pár ezredes hiány nélkül megmaradt!

-- Vannak még rendes emberek -- közölte hálásan. Véleményét osztottam egészen addig a pillanatig, amíg Hajnalka ijedten fel nem kiáltott:

-- Hogy azt a fűzfán fütyülő réz(Cu)angyalát! Hiszen... hiszen -- a felháborodástól szinte szóhoz sem jutott. A váróban ülő emberek mind ránk szegezték tekintetüket, úgy várták a folytatást.

-- Nocsak! Tán csak nem a kedvesed fényképét lopta el valaki? -- próbáltam humorral elütni a dolgot. De arcomra fagyott a mosoly, mikor Hajnalka halkan azt suttogta:

-- De bizony azt!

És hogy a bosszúság még nagyobb legyen, kiderült, hogy a 10 db melegétel-utalványból egyet valaki felhasznált!!!

Ez már több volt a soknál... Hajnalka olyan ábrázatot vágott, mint aki citromba harapott. Úgy döntöttem, elmesélek neki pár botanikai témájú vicces esetet, de ő leintett:

-- Majd máskor. Most jobb, ha hazamegyek.

A zsebemhez kaptam, és akkor realizáltam, hogy van még nálam egy kissé olvadt Vadász szelet. Azt a kezébe nyomtam, s azzal búcsút intettem neki.

Hogy milyen emberek vannak! De azért... Hajnalka csak a kedvese képét vesztette el, én viszont a kedvesemet magát. Azt hiszem, ez az igazi bonyodalom, és nem egy cakkos fotográfia hiánya.

Elgondolkodtató, nem?

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula

Vibrálóan vicces eset

Nyájas Blogolvasóim!

Bizonyára Ti is vágytok valami üdítőre, valami igazán nevettetőre a sok izgalom közepette. Nos, én Utas üdítővel nem szolgálhatok éppen, de vicces történettel annál inkább. A dolog onnan jutott eszembe, hogy ma délután átjött hozzám egy csoporttársam -- bizonyos Gunda, de a családnevét nem tudom, ne haragudjatok meg érte --, aki Galois-t jött el kölcsönkérni tőlem. Valószínűleg csodálkoztok, hogy minek neki Galois. Elmondom hát: tudniillik van neki egy bizonyos Szonya nevű hörcsöglánya (minő véletlen, ő is matematikusról nevezte el, Kovalevszkaja asszony volt a védőszent). Gunda pediglen elhatározta, hogy szaporítani akarja Szonyája csodálatos génjeit. És mivel tudvalevő, hogy Galois igen művelt (62-es az IQ-ja, ami emberekre átszámolva majdnem 300), keresve sem találhatott volna jobb egyedet a következő tudós hörcsögnemzedék Ádámjául. Délután felugrott hozzám, hogy egy kis ketrecben hazavigye hörcsögöm, de természetesen nem hajtotta a tatár(bifsztek), így volt ideje elfogyasztani velem egy kanna teát. Kedélyesen elbeszélgettünk, évfolyamtársak lévén természetesen főleg fizikáról, matematikáról. Bár igen izgalmas volt a társalgás, úgy láttam, egy fizikaórán esett vicces történet még jobban fűszerezné. De még véletlenül sem akartam kockafejnek látszani, ezért inkább egy biológiaórán esett történettel sziporkáztam.

-- Hohó! Tudok ám valami nagyon vicceset, amelynek hallatán a hasadat fogod fogni -- vezettem elő. Azt a történetet mondtam el, amit most Véletek is megosztok, kedves olvasóim!

Történt egyszer még boldogult gymnasiumi éveim alatt, hogy Gál Martin barátomnak (akit a leöweys ifjúság csak Gól Martin néven emleget footballimádata miatt) egzaminálnia kellett biológiából. Sajnos Martin barátunk a felelés előtti délutánt a bőr rúgásával töltötte, semmint hogy figyelmet szentelt volna a biológia szépségeinek. Nagy kelletlenül kelt ki a padból (először úgy tett, mintha nem is hallotta volna), és kicsoszogott a táblához. A tanci megkérdezte:

-- Martin, elmondanád nekünk, mit tudsz a véráramról?

Martin csak mekegett-makogott, de aztán felrémlett neki az előző anyag, ti. Volta munkássága a bőr és az izmok elektromosságáról, így hát kivágta a rezet (Cu):

-- Véráram az a vérben lévő elektromosság!

A tanci nagy szemeket meresztett, majd gyanúsan a zsebkendőjébe temette arcát. Az osztály azonban nem volt ily diszkrét: jobbra-balra dőltek a padban a teli torokból nevető nebulók az elhangzott ökörséget realizálván. Martin nem értette, hogy mi a derültség forrása, s csak bután (CH₃CH₂CH₂CH₃) bámult maga elé.

Vicces, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A tovább gyűrűző eltűnéses ügy

Kedves Olvasók!

Ötvös Csöpi-filmtörténetbe illő fordulattal gazdagodott éltem. Mint láthattátok, az előző blogbejegyzésben Nándor kommentelő információt adott Skolasztikám állítólagos tartózkodási helyéről. Miszerént a Fővárosi Állat- és Növénykert hüllőházában dolgozik. Úgy döntöttem hát, odamegyek, és váltok egy felnőttjegyet a helyszínt feltérképezendő. Igen ám, de az intézmény télen zárva tart! Ajaj, most mitévő legyek? -- vakartam dióm, de aztán eszembe jutott, hogy van ám nekem egy hűséges, megbízható ügynököm, név szerint M. Poszáta, aki eddig mindég mindent megoldott. Így hát magamhoz hívattam, és közöltem vele új feladatát. Poszáta magát ánglus revizornak kiadván derítse ki az igazságot kedvesemről. Poszáta sikeresen szert tett egy hamis igazolványra, amelyen a Devon Hutchingson név díszelgett (úgy látszik, Poszátánk már olyannyira azonosult jövendő szakjával, hogy álnevét is egy földtörténeti korról választotta).

Nemsokára sor került a nagy találkozásra. Poszátám gond nélkül bejutott (köszönhetően tekintélyt sugárzó cilinderének, valamint cvikedlijének), és elkérte az alkalmazottak listáját. Kémem az alábbi gyanús nevekre lett figyelmes: Ferenci Skolasztika, Kovács Nándor.

-- Hm, megkaphatnám ezen személyek lakcímét? -- érdeklődött. Meg is kapta. Mivel tudja a dolgát, azonnal felkerekedett, és meg sem állt a Víg-otthonnal szembeni lakóépületig (természetesen a Blaha Lujza téren a fényképező automata fülkéjében gyorsan átöltözött hétköznapi viseletbe, magát Kalmusz József-lemezekkel házaló ügynöknek adva ki). Becsöngetett, és egy borostás arcú férfi nyitott ajtót.

-- Jó napot. Kovács úrhoz van szerencsém?

-- Igen.

-- Ferenci kisasszonyt keresem, hogy átvegye nyereményét.

-- ???

-- A joghurtos celofánok beküldésével nyert egy Kalmusz József legjobb számaiból összeállított LP-t.

-- Adja csak ide -- nyújtotta kezét a mamuszos úr.

-- Csak a kisasszony saját kezébe adhatom.

-- Egye fene -- hagyta rá K. Nándor, és bekiabált a lakásba: -- Asszony! Téged keresnek!

Kifakult, agyonmosott pongyolát viselő, hajcsavarós hölgy jelent meg az ajtóban.

-- Mi van, he? -- kérdezte, és szájában mint apró szentjánosbogárka, úgy ugrált a cigaretta. -- Mi kén(S)e, ha vóna?

Poszáta meglátván az asszonyságot, falfehérré vált. Hiszen ez egy teljesen másik Skolasztika!!! Sarkon fordult, és uccu neki, egyenesen hozzám rohant. A gangon még hallotta, amint Ferenci Skolasztika kiabál:

-- Piszkos huligán!

Poszáta, míg elért a kollégiumba, hogy részemre beszámoljon, összerakta fejében a rejtélyes Nándor kommentelőt, az állatkertet, illetve a Suli taxonómiájában szereplő B. Istvánt. Vélhetően B. István -- egyelőre még nem tudni, mi okból -- Nándor kommentelőnek adta ki magát, hogy a nyomozást teljesen fals irányba vigye. Utánajárt az állatkerti nyilvántartásban, hogy ott dolgozik egy F. Skolasztika, és abban reménykedvén, hogy az intézmény úgyis csak a tavaszon nyit, azt hitte, hogy ezzel sikeresen elakasztja kutakodásaunkat. Még szerencse, hogy kémemnek meg se kottyant az ügy tisztázása... Poszáta feltételezéseit magam is osztom, most már csak az a kérdés: vajon hol lehet az én Skolasztikám? És mit akarhat B. István? A feltett kérdések megválaszolásában a kommentelők is segítségünkre lehetnek!
Várja válaszotok:

ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Egy szarka ténykedése -- de nem a Pica picáé

Kedves Blogolvasó Publikum!

Utolsó vizsgámmal sikeresen végezvén (Világítástechnika és villamos fényforrások című -- jeles lett!, úgy gondolom, ez is valami) úgy döntöttem, feltöltöm kolis hűtőszekrényem a közeli Julius Meinben. Fogtam hát Julius Meinl-es pungám, és elindultam. Fütyörészve róttam a macskaköves utcákat, makkos cipőm alatt ropogott a jegeces csapadék. Épp a közeli játszótér mellett haladtam el, amikor egyszer csak kedves ismerősre lettem figyelmes.

-- Hohó, Júlia! -- köszöntöttem vígan kosborcsapattársnőmet. -- Mi szél hozott erre, amerre a madár se jár? És miért nem voltál legutóbbi gyűlésünkön?

-- Ööö... a nagymamámat várom, mert megígértem neki, hogy segítek neki áthúzni a párnahuzatot a kalotaszegi huzattal.

-- Derék dolog, derék -- bólogattam. Már-már azon voltam, hogy elújságolom Julinak a legújabb fizikaórán esett vicces történeteimet -- lévén időm, mint a Jeges-tenger. De Júlia közbeszólt:

-- Ajaj! Ne haragudj, de most jut eszembe, hogy égve hagytam otthon a gázrezsót! Adieu!

Azzal otthagyott csapot-papot. És engem.

-- De gyorsan elviharzott ez a kislány! -- szólt oda a kutyáját mellettem sétáltató Csap atya (aki egyébként tábori lelkész).

-- De még mennyire -- hagytam rá, aztán folytattam utamat a macskaköves úton. Gyorsan elintéztem a bevásárlást: kosaramba került mindenféle földi jó, úgymint két üveg Bambi, ecetes ugorka, Duna Kavics, Bip súrolószer, Komfort szőnyegtisztító, macis méz etc. Pungámat jól megrakodva léptem ki az üzlethelyiségből, ahol nagy meglepetésemre ismét ismerős arcba botlottam.

-- Hát te mit keresel itt? -- szólítottam meg a padkán ülő, pityergő Hajnalkát. -- Nem Miskolcon kellene most lenned, és a Fémolvadékok fizikai kémiája tárgyadból vizsgáznod?

-- Le van ejtve -- hüppögte a lányzó, és arcán a rizspor túrós lett a sírástól.

-- Urtamisten! -- kaptam homlokomhoz még szabad kezemmel. -- Csak nehogy te is azzal gyere, hogy otthagyod a kohómérnök szakot, és pályát akarsz módosítani!

-- Mi? Ja, nem -- legyintett Hajni. -- Csak éppen... épp bevásárolni indultam, és már éppen fizettem volna a kasszírnőnek, amikor észrevettem, hogy elcsórták a tárcám!

-- Hű, ez elég cikis -- ismertem el. -- Sok pénz volt nálad?

-- Hát, volt egy bélás meg pár ezredes...

-- A ragadozó háziállat rúgja meg, az egy kész hadsereg! -- próbáltam humorral jobb kedvre deríteni a pórul járt lányt.

-- De nem is ez a legfőbb bibi -- sírdogált Hajnalka. -- Hanem hogy a tárcámban volt a melegétel-utalványom és Zsolt igazolványképe, amin még megvan az a helyre kis bajusza, amit azóta leborotvált! -- És ekkor ismét feltört belőle a zokogás.

-- Lárifári, majd kinő újra -- biztosítottam együttérzésemről Hajnit. -- Nesze, itt egy Vadász szelet, hátha jobb kedvre derít!

Azzal fütyörészve továbbmentem. Már a kereszteződésnél jártam, amikor eszembe jutott, hogy igazán elmondhattam vón neki azt a vicces történetet, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a foszfor vegyjele az F, és ezt a hiedelmét közölte a tanárral is. Sajnos későn kapcsoltam, de sebaj! Majd legközelebb.

Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben

Róbert pályát választ

Kedves olvasóim!

Lectori salutem!

Bocsássátok meg, amiért ilyen ritkán sikerül a klaviatúra segítségével friss történeteket az éterbe (C2H5) eregetnem, de nagyon sok időmet elveszi az, hogy hű csatlósommal, Bene Róberttel böngésszük a Felvételi Tájékoztató 2009-et. Míg én a kézikönyvet lapozom, Róbertünk bőszen keresgél a világhálón (http://www.felvi.hu).

Kommentelő Non est volentis azt javallotta, hogy Bene úrfi maradjék reál vonalon. Én nem osztottam ezen feltételezést, inkább javasoltam neki a kultúrmérnök szakot, vagy ha ahhoz nem fűlik a foga, akkor talán tervgazdász szakon kamatoztathatná tálentomát. Beszélgetésünkbe ekkor kapcsolódott be az éppen Petinél sertepertélő F. Dániel:

-- Ugyan már! Az nagyon könnyű szak! Mondjuk egyedül az orvosi ér valamit, de ha már oda nem jutsz be (oda csak a nagyon jók kerülnek ám be!), inkább menj orvosírnoknak!

-- Mit szólnál a Távközlési Műszaki Főiskolához? Vagy esetleg lehetnél kibernetikus! -- kontrázott Péterünk. Én csak fitymáló arckifejezéssel fogadtam ötleteiket: tudni kell Petiről, hogy csak harmadjára lett meg az analízise, Dániel pedig azt sem tudta, mi fán terem a Quercus Robur.

-- Szólt valaki, vagy csak a szél fütyült? -- jeleztem szavaik ignorálását. Remélem, jelzett az ironométerük.

-- A Wekerlén most indult reklámszervező szakmenedzser képzés –- kotyogott bele a beszélgetésbe Angyél, Dániel oldalbordája. Dani fejcsóválva intette csendre kedvesét, és kezébe nyomta az anatómiai atlaszt, nehogy orvosis barátai előtt kellemetlen helyzetbe hozza őt élete párja műveletlenségével. A pszichológus az csak gagyi pszichiáter!

-- Mester, azt hiszem, találtam valamit! -- derült fel Róbert arca. Egy emberként sereglettünk a komputer köré, amelynek katódsugárcsöves képernyőjén az alábbi felirat díszelgett:

Intézmény: ELTE TTK
Képzésszint: A
Munkarend: N
Fin. Forma: A
Szak neve: föltudományi

Megelégedetten olvastam a sorokat, amelyeket akár én is írhattam volna:

„Ki ne hallott volna már ásványokról, egykor élt őslényekről, barlangokról? Ki ne gyönyörködött volna már a felhők vagy a szivárvány keletkezésében? Ki ne szeretné tudni, hogy hogyan működik a Nap, hogyan keletkezik a sarki fény? Kit nem töltött még el borzongás a vulkánkitörések, a földrengések, a cunamik láttán? Mi az igazság és mi az ok az oly sokat emlegetett globális éghajlatváltozás esetében? Vagy éppen távoli tájak térképei, esetleg a bolygók keltették fel érdeklődésedet? A földtudományi alapszak olyan gyakorlatorientált alapdiplomás szakembereket képez és olyan elméleti szakemberek mesterképzését alapozza, akik e területeken keresik hivatásukat és boldogulásukat.”

-- Ez a nekem való! -- lelkendezett Róbert, de én nyugalomra intettem:

-- Hohó, nem fenékig tejfel az! Úgy hallottam, hogy a „Paleozói és mezozói kagylók paleobiológiája” Szente tanár úrnál, illetve a „Hidrodinamikai és transzport modellezés” Zsemle Ferencnél eléggé szórótárgyak… vállalod a megmérettetést?

Róbert arcán pillanatnyi döbbentet láttam, kissé mintha elsápadt volna. Egy minutum sem telt belé, és arcába visszatért az élet, s eltökélten így szólt:

-- Vállalom!

Így hát, kedves blogolvasók, úgy tűnik, Róbertünk élete sínen van. Vas(Fe)árnap közli a családjával döntését, és azt, hogy én támogatni fogom. Kosborcsapatunknak nagy szüksége van jól képzett geológusokra! A felvételi eredményről természetesen tájékoztatni fogom az olvasókat.

Addig is, jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

A nyom

Kedves Blogolvasóim!

Lám-lám, érdemes volt Poszátát passzív félévre küldeni, mert így sokkal több figyelmet szánhat a nyomozásnak. E többletenergia (E) befektetésnek meg is lett az eredménye, ugyanis újabb információra bukkant Skolasztikámat illetően.

Azt bizonyára felesleges elismételnem, hogy Skolasztikát halottnak hittem, s emiatt elutaztam Miskolcra, ahol kitudódott, hogy valójában egy másik Skolasztika szenderült jobblétre egy olasz--magyar szótár hatásának köszönhetően. Ezen információ kinyomozása elég sok időmet elvette, így érdemben már nem foglalkozhattam azzal, hogy megtudjam, hová tűnt az én kedvesem. Ezzel a feladattal Poszátát bíztam meg, aki a héten elutazott Hintalan Hajnalka hajlékába, és magát Monostori Bálint-lemezekkel házaló árusnak kiadva, sikeresen átkutatta a lakást. Ott bukkant arra az érdekes dokumentumra, ami talán támpontot adhat a további nyomozáshoz.

Nem vennék rá mérget (hidrogén-kloridot például), hogy eszetekben van Sulim kiváló taxonómiája, melyet a megfelelő férfiemberek szelektálására dolgozott ki szigorúan tudományos alapon. Bár én akkor egyetlen kérdésemmel (a pluszpontok ügye) nevetségessé tettem ezt az egész próbálkozást, úgy látszik, ő maga nem adta fel, és továbbfejlesztette művét. A taxonómia 2.00-s verziójára akadt rá derék kémem. Mint szokott lenni, az új verziószám néhány változtatást takar, így például nem nyom már annyit a latban a szemüvegesség és a dandyöltözék, továbbá -- horribile dictu -- Skolasztika bevette a potentialis férfiak közül korábban kizárt főiskolás réteget (régebben az egyetemnél kezdődött a szűrő) -- hozzátéve, hogy alkalmazkodni kell a bolognai képzéshez. E szerént most a legtöbb pontot egy bizonyos B. István kapta, de hogy ki lehet ez a rejtélyes alak, arról fogalmam sincs: ennek kiderítése is Poszátára vár.

Izgalmas fordulat, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Mérföldkő Róbert életében

Kedves Blogolvasóim!

Bizonyára epedve vártátok már, hogy beszámoljak életem folyásáról. Van is miről, ugyanis nagy változások vannak készülőben. Történt ugyanis, hogy B. Róbert kihallgatásra jelentkezett nálam. A megadott időpontban megjelent a koliszobámban, és közölte a nagy hírt, miszerént ki akar iratkozni a BME-ről!!!

Elmondta, hogy méltatlannak érzi, hogy olyan tantárgyakat tanuljon, mint pl.: Sugárvédelem és jogi szabályozása, valamint Többváltozós analízis, Differenciálegyenletek etc. Jómagam is egyetértettem válaszával, mivel halálra untam magam az efféle órákon, és csak az előadók egy-egy vicces bakija okozott némi adrenalinszint-emelkedést a foglalkozásokon. Ámbátor azt túlzásnak éreztem, hogy még az aláírást sem akarta megszerezni ezekből a tárgyakból, mutatta is a Neptunon (ami nagyon bonyolult!), hogy nem teljesítette őket. Mondjuk azt megértem, hogy a zúzmarás - hideg reggeleken inkább a kosborok pátyolgatásával töltötte idejét, semmint, hogy átbumlizzon a fél városon. Csodás város Budapest, én ezt nem is vitatom, de egy unalmas előadás kedvéért csak nem éri meg körbejárni.

Kérdeztem hát, mi lesz vele a továbbiakban. Róbert elmondta, hogy passzív féléven lesz a következő félévben, és másik szakra jelentkezik. Hogy mire, azt egyelőre még homály fedi. Amint megtudok bárminemű információt, az első dolgom lesz, hogy közöljem a kedves olvasókkal.

Végeredményben nem bánom, hogy így döntött ifjú barátunk, mert több ideje jut egyéb dolgokra.

Üdvözlettel:

Ui.: Búcsúzóul még elmentünk Róberttel egy BME-s buliba (ahol közgázosok is voltak). Egész jót mulattunk, bár én ezúttal is magammal vittem a képlettárat, és az ütemek segítségével memorizáltam az ott leírtakat. 

Piri kazettája

Kedves Olvasóim!

Gondolom, ti is nagyon jó kedvre derültetek alábbi történetemet olvasván, mert bizony sokszor nekem is az ilyen mókás történetek okoznak ilyeneket az unalmas vizsgák mellett. Megvan azért a haszna annak is, hogy a BME-n szinte semmit sem kell tanulni, hiszen így volt időm arra, hogy valaminő írásjelet tegyek már végre a hosszan húzódó kazettaügy végére. Bizonyára emlékeztek, hogy minden tudásomat latba vetve kerestem Piroskám baccarás kazettáját, de az ügyben annyi előrehaladást tudtam tenni, mint a Duna vize most!

Most azonban rám mosolygott a szerencse. Egyes informátoraim (nem Poszáta, hiszen ő most Skolasztikám hollétét deríti fel) szerint a magnószalagot Borsodinál találom. Borsodi Piri haverja volt, és szerencsére emlékeztem még a lakcímére, amit az utolsó DJ Mohikán koncertjén adott meg részemre abból a célból, hogy nyugodtan postázzak neki fizikaórán történt vicces eseteket. Bár küldeni azt elfelejtettem, remélem, nem orrolt meg rám, és mulasztásomat pótolandó betanultam pár rettentően jó viccet, így például azt, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a réz felületén platina képződik.

Borsodiék panelje előtt a muszka--ukrán gázhelyzet felett polémiázó emberekbe botlottam, és nagy kísértést éreztem a gázhelyzetes adoma elmondására, de végül amellett döntöttem, hogy a paternoster igénybevételével felmegyek a hatodikra, ahol Borsodi lakik. Bekopogtattam, és mikor nyílt az ajtó, elszavaltam:

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök... -- ekkor belémfagyott a szó. No, nem azért, mert Borsodiék nem fizették a gázszámlát, és ezért a szobából kiömlő hideg megdermesztette hangom. Nem. Hanem, mert nem Borsodi állt ott, hanem a kabinos nyanya! Bizonyára emlékeztek még a kedves hölgyre, akinek bikavadító tappancsairól ódákat zengett Borsodi a szántódi kiruccanáson 2007 nyarán.

-- Helló, fiacskám -- köszönt a jó alakú, ötvenes hölgy, és elegáns mozdulattal cigarettára gyújtott. Kint is maradt a folyosón, míg én a meglepetéstől levegőt kapkodva beléptem a lakásba. Borsodi a kihúzható fotelágyon üldögélt, képregényt olvasott, miközben elmaradhatatlan sörét kortyolgatta. Kissé megütődve nézett rám -- nem tudván érkezésemről --, de amit magamhoz tértem és előadtam jövetelem okát, már szokott közvetlenségével szólott hozzám.

-- Ahá, a Baccara-kazetta, adom máris -- készségeskedett, és hamarosan kezemben is volt a rég áhított hanghordozó. Dolgom végeztével mehettem is volna, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg:

-- Hé, öregem! Mit keres itt nálad a kabinos mámi?

Borsodi cinkosan vigyorgott:

-- Tudod, öreg... nincs jobb egy idősebb, tapasztaltabb nőnél... Ez a nő jó bőr, és micsoda virgácsai vannak!

Megpróbáltam felidézni a futóműveket -- de bevallom, bennem nem keltett különösebb érdeklődést.

-- Ezt úgy kell érteni, hogy ti immáron... egy pár vagytok?

Borsodi sokat sejtetően kacsintott. Nem tudtam megállni, hogy ne érdeklődjem a részletek felől. A mámiról tudni kell, hogy alapvetően pesti lakos, de nyaranta leutazik a Balatonhoz, hogy megszedje magát. Borsodi már jó ideje figyelgette a jó alakú hölgyeményt, amint kulcscsomóját zörgetve fel s alá sétál a kabinsor előtt. Egy ízben úgy döntött, ideje a tettek mezejére lépni, így odament a mámihoz kabint bérelendő. Amikor átvette a kulcsot és kezük összeért, csak úgy szikrázott a levegő!!! Percekig csak bámulták egymást, aztán a hölgy nem bírta tovább, és berángatta a kábult Borsodit az egyik kabinba...

-- Mi a manó -- vakartam a fejem tanácstalanul. De végtére is ez az ő dolguk. Nekem most sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálnom...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula